top of page
Pár- és Családterápia.png

PÁR- ÉS CSALÁDTERÁPIA

A pár- és családterápia általában két szakember vezetésével történik. Az alkalmakon részrehajlás nélkül dolgozunk, minden fél szempontjait ugyanolyan fontosnak tartjuk. Igyekszünk megérteni azon családi struktúrák és kölcsönhatások rendszerét, amik egy adott működésmódot, nehézséget létrehoznak, és ezeket a pár vagy család belső erőforrásaira építve próbáljuk meg közösen módosítani. Ehhez éppoly fontos a jelen interakcióit megfigyelnünk és értelmeznünk, mint a család közeli és régmúltjában lélektanilag jelentős eseményeket, mintázatokat feltérképeznünk, és azok jelenre gyakorolt hatásait megértenünk. A pár- és családterápiában a verbális kommunikáció mellett kiemelt szerepet kapnak a szimbolikus, játékos eszközök. Gyakran adunk "házi feladatot", hogy az ülések közötti időben is a kívánt változást segítsük elő.

 

Ha egy pár tagjai jövőjüket nem együtt képzelik el, úgy a saját maguk, a másik, illetve adott esetben a gyermekek számra kíméletes különválás módjában tudunk segítséget nyújtani.

MILYEN TÍPUSÚ NEHÉZSÉGEKKEL KERESHETNEK?

  • párkapcsolati problémák

  • gyakori veszekedések, konfliktusok

  • hűtlenség, megcsalás

  • válás

  • szülő-gyermek kapcsolati nehézségek

  • szülői szereppel kapcsolatos kérdések

  • gyermekek problémái, tünetei

  • örökbefogadás

  • mozaikcsaládban fölmerülő kérdések

  • gyász, veszteségek

  • életciklusváltással kapcsolatos kérdések

  • rendezetlen családi kapcsolatok

A FOLYAMATRÓL

JELENTKEZÉS

Jelentkezni a honlapon található jelentkezési formulán, e-mailen, vagy telefonon keresztül lehet. A jelentkezésnél néhány mondatban írják meg, illetve mondják el, mi az, amivel kapcsolatban segítséget szeretnének kérni!

ELSŐ ALKALOM

Az e-mailes vagy telefonos időpont egyeztetést egy személyes helyzetfeltáró beszélgetés követi 90 percben, amelyben megismerkedünk egymással, szó esik a család aktuális helyzetéről, nehézségeiről, erőforrásairól, történetéről, a tagok céljairól. Ezek alapján az alkalom végén közösen megállapodunk a folytatás lehetséges kereteiről.

A TOVÁBBI ÜLÉSEK

Ha pár vagy család mentális jóllétét leginkább a családterápia segíthetné és a keretek minden fél számára megfelelőek, úgy a foglalkozások elkezdődnek, általában két heti rendszerességű, 90 perces alkalmak formájában. A folyamat hossza a nehézségek jellegétől és a  pár / család céljaitól is függ - néhány alkalomtól több hónapig tarthat. Az időtartamot az első alkalom végén meghatározzuk, és amennyiben szükséges, később "újraszerződünk".

A SEGÍTSÉGNYÚJTÁS EGYÉB FORMÁI

Amennyiben a nehézségek más típusú segítséget igényelnek, úgy ennek megtalálásában fogok tudni segíteni.

ONLINE PÁR- ÉS CSALÁDTERÁPIA

Online alkalmakra csak bizonyos, indokolt esetekben van lehetőség.

bottom of page